𝙉𝙚𝙢 𝙠𝙚𝙡𝙡 𝙛𝙚𝙠𝙚𝙩𝙚ö𝙫𝙚𝙨 "ÖNISMERŐNEK" lenni ahhoz, hogy megérezd, ha 𝙫𝙖𝙡𝙖𝙢𝙞 𝙣𝙞𝙣𝙘𝙨 𝙧𝙚𝙣𝙙𝙗𝙚𝙣 az életedben!
Nem arra mennek a dolgok amerre 𝙏𝙀 szeretnéd?
Nem úgy viselkedik a 𝙩𝙚𝙨𝙩𝙚𝙙, ahogy az számodra megfelelő lenne?
Nem te irányítod a 𝙜𝙤𝙣𝙙𝙤𝙡𝙖𝙩𝙖𝙞𝙙𝙖𝙩 és cselekedeidet hanem ők téged?
Csak követed vagy futsz az események után?
𝙁𝙚𝙟𝙗𝙚𝙣 𝙩𝙪𝙙𝙤𝙙 𝙝𝙤𝙜𝙮𝙖𝙣 𝙠𝙚𝙡𝙡𝙚𝙣𝙚 lenni, élni cselekedni, de a mindennapokban nem tudod a megfelelő döntéseket meghozni magadért? 𝙈𝙪𝙣𝙠𝙖, egészség, határállítás kérdésében gyakran alulmaradsz a józan megfontolásoddal szemben?
Olyan mintákat követsz amelyek érezhetően nem hozzád tartoznak, hanem valamelyik felmenődhöz vagy ideádhoz?
Tudom, hogy sokunkat elkezdtek szorítani ezek a régi keretek, hozott és felvett családi és társadalmi minták!
Már nem csak törnek minket, ott ahol szorítanak, hanem egyenesen összeroppantani akarnak érzelmileg és idegileg? Sok esetben testileg?
Tudom jól, én is ezt élem és sokatokkal találkozok, akik kénytelenek vagy önszántukból vagy a szoritást enyhítendő, elkezdeni lépéseket tenni, hogy a múlt végre a helyére kerüljön és a saját jelenünk és valódi saját jövőképünk kezdjen kialakulni és megvalósulni az érzelmi világunkban, a testünkben és a mindennapi földi valóságunkban.
Együtt vagyunk ezen az úton! Nem vagyunk elválasztva. Még akkor sem, ha én kezelek és TE fekszel az ágyon! Még akkor sem ha én szabom a kereteket, akkor is TE töltöd bele a saját szándékodat, tenni és változni akarásodat!
Együtt vagyunk ezen az úton!
Hálával a lehetőségért, hogy ilyen (kényszerűen) transzformatív időszakban ébredünk rá a saját felelősségünkre az egyéni és csoportos hogyanlétünk iránt.
Sok helyen azt tapasztalom, hogy a jóllét, a jobban lét a cél. Persze én is imádok jól lenni. De a múlt, a kötelékek megdolgozása és átírása nem mindig fenékig édes mézes csupor. De ez így van rendjén. Nem oldja meg az életet egy óranyi dopaminbomba titkokon vagy youtubeon.
Pár éve, amikor elkezdtem újra sírni, kezdtem megérezni, hogy annyi minden fáj, annyi sok mindent nem gyászoltam el az elmúlás folyamatos ösvényén. Annyi érzelmet nyomtam el a sűrű világi hullámok habjában, hogy mostmár ideje áradnia a tengernek.
Sokat beszéltem csak férfiak előtt, és sírtam.
Sokat osztottam meg magamból csak nők előtt, és sírtam!
Sokat adok magamból a házasságomban, és sírok!
A kezeléseim során és az azt megelőző beszélgetésekben a lehető legnagyobb és legtiszteletteljesebb érzelmi és szellemi jelenléttel igyekszem ott lenni nektek. És időnként ott TI sírtok. Van hogy az én szemem is könnybe lábad, van hogy a teret tarva nem csak a szívemig hatol mindaz az érzelmi töltés ami jelen van, hanem hálával és csodálattal vegyes könnycseppek gördülnek le az arcomon.
Nem vagy egyedül, együtt vagyunk minden kimondott szóban, minden könnycseppben, minden változási szándékban.
Ha érzed, hogy tenni kell valamit, tegyél!
Ha érzed hogy mondani kell valamit, mondd!
Ha érzed, hogy segítségre van szükséged, merj kérni!
Nem kell feketeövesnek lenni semmilyen tekintetben, hogy tegyél egy lépést a vágyott önmagad felé és elkezdj búcsút inteni azoknak a kereteknek amik arra várnak hogy lefeszítsük őket!
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik."
Máté 7:7-8