top of page

Februári Workshop élménybeszámoló a megérkezettségből! "Ha nehéz akkor is könnyű. Nem vagyunk profik, csak figyelünk arra amit csinálunk."

A február 10.-i workshop ról ezidáig nem volt érkezésem írni. Ugyanakkor mivel a rendszeres workshop tartás kezd része lenni az életemnek és a szakmai utamnak, ezért szeretek beszámolni a közös élményekről és tapasztalatokról, hogy ezzel talán téged is közelebb hozzalak a témához egy lépéssel, vagy éppen tapintással.

Rögtön az intuitív esszenciára térve az én megérzésem, ami az életem sok területén, emberi kapcsolataiban megjelenik az az érzékenységre, tapintatra, FIGYELEMre és odaadó, elfogadó fizikai érintésre való emberi igény ami szinte sugárzik mindenkiből. Belőlem biztosan.



Az érintés, a megérintettség. Hmm...

Szóval, mint máskor is, a nagyfokú érdeklődés, amivel a résztvevők érkeznek hozzám egy workshopra, egy lenyugodott, figyelmes állapotba kerít mindenkit, felfedezve a kíváncsiságunkat és megitatva a tudászomjunkat egy kis kamillás bodzateával, belülről  átmelegedve vágunk neki a technikák egymáson való gyakorlatásának.

A pillanat amikor megérkezünk a masszázságyhoz és elkezdődik számomra a közös csoda.


Mivel a workshopok előtti es utáni napokon is adok privát sessionöket ezért nem kell melyről előásni a kapcsolódottság és érzékeny érintés általam kedvelt minőségeit, csak 2 mély levegő, letalpaltság-földeltség . Kezdődik. Már mindenki érez valamiféle intenzív fókuszt, valami extra felelősséget ami a másik személy megérintésének minőségében és szándékában rejlik.

Felsorolni is sok lenne, mennyi féle fajta testérzet tud ilyenkor keletkezni.


Egy párat mégis megpróbálok felidézni:

 "Amikor hozzám érsz a homlokomhoz, pár másodperc után a jobb lábamban érzek futkosni valamit...

 "A mellkasomban érzem mintha pattanva feloldódna valami feszültség amire eddig nem is figyeltem fel..."

 "Az egész testemen bizsergést érzek és azt hiszem át tudnék aludni egy napot..."

"Olyan pihentetően könnyűnek érzem magam, mintha semmilyen terhet nem viselnék..."



Mondják nekem és EGYMÁSNAK a résztvevők par perc gyakorlás után.

És akkor mutatom, és kérdeztek és mutatom. Könnyen, lassan. Újrakezdem. És csináljátok és egymást érzitek. Visszajelzést adtok. Elmondjátok egymásnak. Olyan az érintés mint... Azt érzem hogy... Lehetne kicsit erősebb.. gyengébb... Nem akarok megszólalni annyira jó... És érzékenyen közeledtek mind kézzel, mind a szavakkal.

És akkor csere.. és gyakorlunk, és mélyülünk és engedünk. Mosolygunk  örülünk a jelenlétnek és a könnyedségnek. Ha nehéz akkor is könnyű. Nem vagyunk profik, csak figyelünk arra amit csinálunk.



 Úgy csináljuk együtt ahogy jól esik. Ahogy érezzük hogy kellemes, hogy komfortos.

Egykét szünet és újabb technika után már egészen fáradtnak mégis könnyeden érezzük magunkat. Érezzük hogy ez "makes real sense", hogy aaahaaw.

Erről van szó!?

Az idő kerek, lassan a végéhez érünk, elcsendesedve, kitisztulva néhány elfeledett rétegben.


Megosztunk valamennyit az élményből a közös, valódi együttlétünkből.

Megmutatom én hogyan szoktam magamon alkalmazni a technikákat.

Hm. Igen magunkhoz érni ilyen érzékenységgel, ebben az intimitásban a saját fejünkhöz érni. Ez valami különös, gondolom én. Aztán csináljuk kicsit.

Hm, persze nem olyan mintha háton fekve valaki nekünk csinálná... Naná. De lehet kicsit kényelmesebbre venni a tartást. Aaham. Ez is működik, oké. Gyakoroljuk otthon tovább.


Érzékeny kapcsolatba kerülni a környezetünkkel. Megérinteni azt akit szeretnénk és egyszerre megérintve lenni a másik által, könnyed oldódással..

A nem túl fontos dolgok elkezdenek nem fontosak lenni, az élet zaja nyugodtságba olvad.



Én csak fáradt és túltöltődött vagyok egyszerre. Kimerülésig meghatódott attól ahogy ez az alapvető igény kielégül. Megtestesül. Betöltődik.

Fényt kap aminek fény kell és elszáll ami már amúgy is elrugaszkodott valahol mélyen.

A képeket csak a pillanat szüli és annak a vágya hogy te is láthasd, EZ VAN, igy vagyunk, együtt.


Örömmel olvasom a jelentkezéseiteket a workshopokra és szeretettel adok ebből, ami mindannyiunknak van, csak az én kezemben felerősödik/kifejeződik/megtestesül.

Olyan ez a mai világban mintha egy nagyon guszta svédasztalról  kiszemelnél valamit, és nézve már érzed a szádban az ízét.

Aztán hozzáérsz és megérzed a textúrát, megbarátkozol a körvonalakkal és elmélyülsz az "ízlelésben".


Így adok egy mindful falatot a Cranioból hogy meglegyen a csendjének íze, az érintésének a illata, a látványának a hangja, hogy belekóstolj a tapintásába.

Majdnem felér egy kezeléssel, szoktam mondani




0 views

Comentários


bottom of page